Pánácz Design Blog
Esettanulmány:
Torma Valentin új weboldala
Torma Valentin az egyik legnépszerűbb magyar fitnesz YouTuber, így több tízezer emberhez jut el a videói által. Még 2020 februárjában kerestem fel az endietam.hu ötletével, ami aztán 2020 nyár elején el is indult, és azóta is közösen dolgozunk a projekten. Valentin a táplálkozás szakmai részét viszi, én pedig a design és fejlesztés munkákat csinálom.
Már korábban is felmerült Valentinban, hogy a saját oldalát is le kellene cserélni egy modern, profi honlapra. 2021. márciusi szabadúszóvá válásom után pedig minden adott volt, hogy ez meg is történjen. Az endietam.hu-n való közös munka után nem volt számára kérdés, hogy rám bízza a saját oldalát is. 🙂
Csabinak nem csak a szaktudása, hanem az esztétikai érzéke is kifogástalan. Az endietam.hu-n való közös munkában a gyors kommunikáció és megvalósítás, megbízhatóság, valamint a kreatív megoldások tetszettek. Biztos, hogy a jövőben is hozzá fogok fordulni.
Előkészületek
Tehát az alaphelyzet az volt, hogy volt egy saját maga által összerakott wordpress oldala, ami egyébként a funkcióját elláta, de látszott rajta, hogy nem egy szakember készítette és hogy nem felel már meg a mai trendeknek, elvárásoknak.
A feladat egy szép, letisztult, profi oldal, ahol a funkciók nagyjából ugyanazok maradnak, mint az eddigi oldalon. Az oldal maga egy bemutatkozó oldal, ahol bizonyos szolgáltatásokat, termékeket meg is lehet vásárolni.
Első lépésként egyeztettük a részleteket, ötleteltünk, hogy pontosan mire is van szükség, majd miután minden tisztázódott és az árajánlatom is elfogadásra került, bele is csaptunk a további munkába. Van egy rövid kis kérdőívem, amivel a márka és a megjelenés alapvető tulajdonságaira kérdezek rá. Ez azért jó, mert kicsit a megrendelő is elgondolkodik a specifikus kérdések segítségével, hogy mik is a márkája fő üzenetei, milyen hangulatot, megjelenést szeretne viszontlátni az elkészült munkában. Illetve nyilván a válaszok segítségével én is közelebb kerülök az aktuális munka megoldásához. Ezen kívül még a felhasználható anyagokat kértem be, amik ez esetben logóból, képekből és már megírt szöveges tartalmakból álltak.
Legtöbb esetben egy kézzel rajzolt drótvázzal kezdem a munkát
Tehát a design elkezdését 3 fontos ütem előzte meg:
- Pontos feladat leírás összeállítása
- Design kérdőív kitöltése
- Rendelkezésre álló anyagok begyűjése, elkészítése
Design
Első körben mindig a főoldal tervét rajzolom meg. Ez most is így történt és az anyagok rendelkezésre állása után kb. 1 héttel tudtam is mutatni az elkészült munkát. Valentinnak egyből nagyon tetszett a terv, így ennél a projektnél nem is volt több kör a főoldal megjelenését tekintve.
Szia Csabi!
Sok hozzáfűznivalóm nincs, ugyanis nagyon tetszik, így ahogy van! 😀
Természetesen, ha lettek volna észrevételei, vagy legrosszabb esetben, ha nagyon nem tetszett volna neki a design, akkor még további körökben alakítottuk volna olyanná, hogy mindenki elégedett legyen a végeredménnyel. Itt viszont minden tetszett mindenkinek már elsőre, így haladhattam is tovább az aloldalak tervezésével.
Az előre egyeztetett 4 db aloldalt készítettem el, ezek valamivel kevesebb, mint egy hét alatt lettek prezentálható állapotúak. Örömömre, ezek is egyből elnyerték Valentin tetszését.
Az elkészült főoldal és aloldal designok a figma nevű szoftverben
Nagyon bejön!
…
Szép design és első pillantásra átlátható. Szerintem minden ott van, ahol kell. 🤗
Fejlesztés
Ezt követően a design részét zárhattam is és kezdetét vehette a weboldal fejlesztése. Gyorsan tudtam haladni az admin felület és az oldal építésével, így már kevesebb, mint 2 hét elteltével az oldal asztali verzióját küldtem is megnézésre.
Az oldal admin felülete
Nagyon izgalmas látni, hogy működik! :)
Szerintem szuper! A vásárlásnál még annyi lenne jó, ha az ország is meg lenne jelölve. Nekem számlázásnál könnyebb a dolog.
Természetesen bekerült az ország bekérése is és folytattam a munkát a kisebb kijezőkre történő optimalizálással. Ebben a fázisban pedig már Valentin elkezdhette feltölteni a végleges tartalmakat az admin felületen.
A reszponzív megjelenés elkészítése már csak pár napot vett igénybe. Ezután még Valentin és én is átnéztük, teszteltük az oldalt, majd elérkezett az élesítés ideje.
Az élesítés folyamata alapvetően egyszerű, csak minden adatnak rendelkezésre kell állnia. Gondolok itt domain név kezelésre, tárhely adatokra, Valentin oldalánál a fizetési szolgáltatásokra (PayPal, Stripe). Ezek össze szedésében, beállításában persze szintúgy segítek.
Végeredmény
A végeredmény szerintem egy szép, modern, letisztult, egyszerűen használható és bizalmat építő weboldal lett, ami természetesen minden eszközön (monitor, laptop, tablet, telefon) tökéletesen jelenik meg. De az én véleményemnél sokkal fontosabb, a megrendelőé:
A legfontosabb tőkénk az idő, amit én sem szeretek pazarolni. A saját weboldalam elkészítése előtt volt szerencsém Csabival dolgozni az endietam.hu projekten, és már ott egyértelmű volt számomra, hogy ha weboldalra lesz szükségem a jövőben, akkor hozzá fogok fordulni. A weboldalam hatékony és funkcionális, a design pedig letisztult és megnyerő. Ezekhez pedig gyors és elvárásaimnak megfelelő megvalósítás is párosult. Időből sosincs elég, így érdemes már első körben a megfelelő szakemberhez fordulni.
A kész oldal hajtás feletti része
Az oldal megtekintéséhez kattints ide:
www.valentintorma.com
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
További bejegyzések
Admin felület egyedi fejlesztéshez - Filament
A Filament nevű admin csomag bemutatása és ezen keresztül betekintés az egyedi fejlesztés világába és néhány tévhit eloszlatása.
Egyedi webalkalmazás (SaaS) fejlesztése - Optify Fitness esettanulmány
Egyedi fejlesztésű online szolgáltatás készítésének esettanulmánya az ötlettől az élesítésig.
Mitől függ egy bemutatkozó weboldal ára - Árkalkulátorral
Milyen szempontok befolyásolják egy weboldal elkészítésének az árát? Ezeket igyekeztem összeszedni és készítettem egy kalkulátort is.
A data36 redesign-jának esettanulmánya
Mester Tomi data36 nevű, adatelemzéssel foglalkozó oldalát terveztem újra. A teljes folyamat, előtte-utána képek és Tomi véleménye is a bejegyzésben.
Hogy dolgozom szabadúszó webfejlesztőként?
Egyedi fejlesztés, egyedi webdesign alapján. Ahogy én csinálom.
1,5 év szabadúszóként
2021. március 1-én kezdtem bele az egyéni vállalkozásomba, a Pánácz Design-ba. Összeszedtem, hogy mi történt az eltelt másfél évben.
Milyen szoftvereket használok szabadúszó webdesignerként?
Ebben a bejegyzésben azt szedtem össze, hogy milyen szoftvereket, szolgáltatásokat használok szabadúszóként a munkámhoz.
1 perc, 10 perc, 1 óra kihívás - VIDEÓVAL
Webdesign készítés 1 perc, 10 perc és 1 óra alatt. Az egész folyamatot megnézheted egy YouTube videón keresztül is.
Redesign koncepció: legnagyobbvallalkozas.hu
Több helyen is kritizálták a legnagyobbvallalkozas.hu weboldal design-ját, ami az üzenete fényében érthető. Megterveztem, hogy szerintem hogy kellene kinéznie.
Redesign - Hogy csinálják a nagyok?
Netflix, Spotify, Dropbox és további nagy internetes cégek oldalai is folyamatosan változnak. Nézzük meg, hogy 2 év alatt milyen módosításokat csináltak.
Redesign koncepció: A minner.hu újratervezése
A redesign, azaz egy oldal újratervezése, újrarajzolása bizonyos időközönként szükséges lehet, mivel változnak a trendek, a technológia, a fogyasztói szokások stb.
1 perc, 10 perc, 1 óra kihívás - Mennyi munka van egy webdesign-nal?
Webdesign készítés 1 perc, 10 perc és 1 óra alatt. Mennyi munka van egy design-nal és miért kerül annyiba amennyi? Ezekre a kérdésekre igyekszem válaszolni.
Animációk a weboldalon: Gagyi - Menő, Zavaró - Hasznos
Ebben a bejegyzésben a weboldalakon használt animációkat csoportosítom, elemzem. Melyek azok, amik elérik a kívánt hatást, és melyek azok, amik egyenesen rontják a felhasználói élményt?
“Olyan weboldalt szeretnék, mint az Apple-é!” Biztos?
Gyakran hallani a címben szereplő idézetet ügyfelektől, amikor az első egyeztetésekre kerül sor az oldaluk design-jának kialakításáról. Nézzük meg mi a gond ezzel a kijelentéssel és mire gondolhatnak igazából?
Első napom szabadúszóként
A saját vállalkozás elindításának egyik legnagyobb kérdése talán az volt, hogy honnan lesznek ügyfeleim? Hogy jutok majd el azokhoz az emberekhez, akiknek az én szolgáltatásomra van szüksége? Több ötletem is volt, ezekből kettőt az első nap el is sütöttem.
Hírlevél
Iratkozz fel a hírlevélre, így biztosan nem maradsz le az új bejegyzésekről!